Osztálykirándulás Kecskeméten!

2024. május 31.-én kirándultunk Kecskemétre. Nagyon szuper vonattal érkeztünk meg a vonatállomásra, ahonnan egy kis séta vezetett a városközpontba. Útközben több nevezetes épületet is megnéztünk. (Nagytemplom, Cifra Palota, Városháza, Katona József Színház, Tudomány és Technika Háza)

A legérdekesebb a Címer domb volt a Kossuth téren, melynek a tetején a megye 6 városának címere szerepel. Az alkotás a nagyobb magyar városok, illetve Kecskemét külföldi testvérvárosának irányát és légvonalbeli távolságát mutatja meg.

A séta után megvettük a helyijáratos bérletünket és a Vadaspark különleges állatait tekintettük meg. Szebbnél szebb és érdekesebb házi – és vadállatokkal találkoztak a gyerekek, ahol kicsit megpihenve a fák hűvös árnyékában még az állatokat is megetették. Tanulóim elolvasták az állatok névjegy tábláit, így gyakoroltunk az olvasás, környezetismeret és számolás tantárgyak tananyagát is. Igaz fáradtan, de mozgólépcsőre állva megtekintettük a várost fentről is a Malom bevásárlóközpont tetejéről, majd a visszafelé vezető sétán megkóstolhattuk a híres, nevezetes cuki finom fagylaltját.

Csodálatos napot töltöttünk el, teli élményekkel, sok nevetéssel, napsütéses idővel ebben a kedves, rendezett és színes városban!

Úgy gondolom, kikapcsolódtunk, nyugalom és vidámság vett körül minket ezen a felejthetetlen napon!

Köszönöm szépen Kati néni segítségét!

                                                                          Orsi néni

                                                                            osztf.

Lap teteje